Tuti tippek nagytakarításhoz

Évente minimum egyszer érdemes nagyító alá venni minden apró zugot a lakásban, a tavasz erre pont remek alkalom. Tippjeink segítenek, hogy gyorsan, könnyedén megúszd a klasszikus nagytakarítást.

Ha szerencsés vagy, és egy teljes nap áll rendelkezésedre a takarításra, akkor már estére végezhetsz, sokkal valószínűbb azonban, hogy nem fog egyetlen napba beleférni az összes tennivaló – ebben az esetben haladj szép sorban, mindennap más-más helyiséget célozz meg. Akármelyik helyiségnek is ugrasz neki először, van három általános jó tanács, amelyeket érdemes megfogadnod, mert jelentősen megkönnyítik majd a munkádat.

1. A nagytakarítást kezdd egy gyors rendrakással, távolíts el minden oda nem illő dolgot az éppen takarítandó helyiségből, így mindenhez hozzáférsz majd.

2. Mozdíts el minden mozdíthatót a helyéről, ugyanis az alapos törölgetés semmit sem ér, ha a bútorok mögött hónapok óta összegyűlt porcicákat megkíméled.

3. Föntről lefelé haladj – minden értelemben. Ha többszintes lakásban élsz, kezdj az emeleten, de ugyanez vonatkozik a helyiségekre külön-külön is. Először szedd le a pókhálókat, törölgesd le a képkereteket, a lámpákat, ezt követően jöhetnek a polcok, a bútorok, végül a porszívózás, szőnyegtisztítás.

Konyha

Valószínűleg nálad is a konyha a leginkább szennyezett terület, gondolj csak a tűzhelyen vagy a csempén éktelenkedő zsíros-poros

lerakódásokra. Ne feledkezz meg a hűtőgép, a tűzhely, a mikrosütő és az egyéb konyhai eszközök tisztításáról sem!

Hűtőszekrény – Rámolj ki mindent belőle, majd langyos, mosogatószeres vízzel mosd ki a belsejét – ne hagyd ki a rácsokat és az üveglapokat sem –, majd törölj mindent szárazra. (Én a nagyobb szupermarketekben kapható speciális hűtőtisztító kendőre esküszöm – ezzel sokkal gyorsabban megy a munka.)

Egyúttal szabadulj meg a lejárt szavatosságú élelmiszerektől is, ne foglalják feleslegesen a helyet a frizsiderben.

Tűzhely – A tűzhelyen éktelenkedő ételmaradványok eltüntetéséhez erős zsíroldó hatású súrolószert használj, környezetbarát alternatívaként az ecetet és a szódabikarbónát is bevetheted. A tűzhely felső részét tisztítószeres szivaccsal dörzsöld át. Ne hagyd ki a sütőrészt sem, biztos erre is ráfér egy alapos suvickolás.

Mikrohullámú sütő– Szeretnél gyorsan megszabadulni a kifröccsent, a mikró oldalára tapadt ételmaradványoktól? Akkor tegyél egy tálba citromos vizet, és melegítsd kb. 10 percig, utána egy ronggyal alaposan dörzsöld át a mikró belső oldalait. A citromos gőz feloldja a szennyeződéseket, így könnyen tisztítható és illatos lesz.

Mosogató – A vízköves mosogatót ecetbe áztatott szivaccsal jó alaposan törölgesd át, hagyd állni pár óráig, majd egy nedves ruhával töröld tisztára. Megteheted azt is, hogy egy-két ujjnyi ecetet öntesz a bedugaszolt mosogatóba, felengeded vízzel, majd állni hagyod 3-4 órára, és csak ezt követően törölgeted át egy szivaccsal.

Konyhaszekrények – A szekrények ajtaját, a polcokat töröld át nedves porronggyal, a szekrényeket belül is takarítsd ki. Távolítsd el a kiborult cukrot, zsemlemorzsát is.

Fürdőszoba

A fürdőben elsősorban a meszes, vízköves lerakódásoktól, makacs szappanfoltoktól kell megszabadulnod, a párás levegő és a sötét ugyanis paradicsomi környezetet teremt a gombák, baktériumok számára.

Falak – Legelőször porszívózd le a falakon található pókhálókat, különös tekintettel a sarkokra, hogy a vizes takarítás során a rárakódott port ne mosd bele a fugákba.

Csempe, padló – A falicsempét töröld át mosószeres szivaccsal, a padlót pedig mosd fel fertőtlenítőszeres vízzel.

Kád, mosdó – A mosdókagylót, kádat és a többi fürdőszobai szerelvényt ecetes vízzel vagy erre a célra ajánlott tisztítószerekkel varázsolhatod újra csillogóvá. Elképzelhető, hogy vízkőoldóra is szükséged lesz a csaptelepek tisztításához.

Zuhanykabin – A zuhanyfülke ajtajának sínjében remekül megtelepedhet a lerakódott piszok, vagy elindulhat a penészgombák szaporodása. Ezeket a területeket is gondosan fertőtlenítsd.

Lefolyó – Az eldugult lefolyóba szórj szódabikarbónát, majd önts rá ecetet, végül a habzás után forró vízzel öblítsd le. Persze használhatsz lefolyótisztítót is, csak légy nagyon körültekintő, mert egészségre káros anyagokat tartalmaz.

WC – A WC alapos tisztítását természetesen nem elég évente egyszer elvégezni, erre hetente időt kell szakítani. A WC-kagylót hígítatlan Domestosszal tartsd tisztán – a toalettkacsákkal a perem alatt is tisztán lehet tartani a csészét. Ne feledkezz meg az ülőkéről sem, erre is ráfér a fertőtlenítés – használj fertőtlenítőszeres törlőkendőket erre a célra.

Tisztálkodási szerek – Törölgesd át egy vizes ronggyal a polcon porosodó tusfürdős és samponosflakonokat.

Szortírozás – Itt az ideje szelektálni a lejárt szavatosságú kozmetikumok között. Dobd ki a beszáradt krémeket, festékeket, rúzsokat!

Nappali, hálószoba

A nappali és a hálószoba jobbára csak portörlést, porszívózást igényel. De itt is mindig a pókhálózással kezdj, majd a polcok, lámpaburák letörölgetésével folytasd, végül jöhet a porszívózás, szőnyegtisztítás. A szekrények, ágyak, kanapék mögötti részt se kíméld!

Polcok - Én ezt a részét utálom a legjobban, de sajnos kötelező kör. A könyvek ugyanis remek porfogók, ezért egyenként porold le őket!

Textíliák - Ne feledkezz meg az ágytakarókról, párnahuzatokról, terítőkről sem, ezeket is alaposan porold ki, esetleg cseréld is le őket!

Szekrények, gardrób - Szerencsére most már itt a jó idő, itt az ideje megszabadulni a fölöslegessé vált téli gúnyáktól. Vegyél tőlük búcsút egy időre, de csak alapos tisztítás, mosás után süllyeszd őket a szekrény mélyére. Egyúttal kiselejtezheted a kinőtt, már nem hordott ruhadarabjaidat is, de mielőtt a kukában landolnának, gondolj arra is, hátha valaki még hasznát tudná venni a kiszuperált holmiknak.

Ablakmosás

A tavaszi nagytakarítás egyik legfontosabb mozzanata az ablakok tisztára mosása. Ha sok van belőlük, akkor jobban jársz, ha külön napot szánsz a tisztogatásukra. De ne csupán az ablaküvegre koncentrálj, hiszen az ablakpárkány éppúgy megérett az alapos tisztogatásra. Először törölgesd le a párkányokat, majd száradás után nekieshetsz az üvegpucolásnak is.

• Ablaküveget soha ne tisztíts szárazon, mert a rárakódott portól összekarcolódik az üveg. Előbb mindig mosd le bő vízzel, így megszabadítod a portól, és csak ezután láss neki a tényleges pucolásnak.

• A speciális ablaktisztító folyadék (mosogatószeres víz is megteszi) a legáltalánosabb tisztítószer. Ha erre esik a választásod, akkor a tisztítószeres vízzel spricceld be az ablakot, majd egy gumilehúzó segítségével töröld szárazra. Ennek hiányában használj konyhai papír törlőkendőt.

• A lakkozott fa ablakkeretre lerakódott légypiszkot hideg teába mártott puha ronggyal moshatod le a legkönnyebben.

Függönyök

• A függönyöket évente legalább egyszer ki kell mosni, az a legcélszerűbb, ha egybekötöd az ablakpucolással.

Mielőtt a mosógépbe dobod őket, portalaníts - jól rázd ki őket.

A függönyöket soha ne mosd más mosnivalóval együtt!

• Mosás után nedvesen akaszd a helyére a függönyöket, így kilógják magukat, és nem kell vasalni.

Környezetbarát takarítási tippek

Néhány közönségesnek tűnő, de hatásos konyhai alapanyaggal helyettesítheted a méregdrága és sokszor egészségre is ártalmas háztartási tisztítószereket.

Ecet

• Kiváló vízkőoldó, használhatod vízforralók, kávéfőzők, mosógép vízkőmentesítésére.

• Ha az ablaküveget ecetes vízzel mosod le, még fényesebb hatást érsz el, és a foltok miatt sem kell aggódnod.

• Langyos vízbe tegyél egy kevés ecetet, és egy benedvesített ronggyal törölgesd át a különböző fürdőszobai eszközöket, csapokat, a mosogató szélét és az egyéb rozsdamentes darabokat.

Szódabikarbóna

• Csodákat képes művelni a műanyag felületekkel, így a hűtőszekrény és a fagyasztóláda tisztítására is alkalmas. Langyos vízzel átitatott szivacsra tegyél egy kevés szódabikarbónát, és törölgesd át vele a hűtő belsejét. Szagtalanító hatásának köszönhetően nagy hasznát veheted a hűtőben uralkodó kellemetlen szagok eltüntetésében, csak tegyél egy kinyitott szódabikarbónás tasakot a hűtőszekrénybe, hogy magába szívja az ételszagokat.

Citrom

A fém- és réztárgyakat kíméletesen, mégis nagyon hatásosan tisztítja. • A citromlé képes eltüntetni a gyümölcsfoltokat is.

Forrás: www.nlcafe.hu/otthon/20080411/tuti_tippek_a_nagytakaritashoz/

Irish gambling website www.cbetting.co.uk Paddy Power super bonus.